2013. március 10.

Szilvinek jelenése lesz a héten egy fontos produkcióban, - utólag már leírhatom, hogy a Heti Hetes műsorban - így felugrott egy sminkre hozzám. Bejelentettem neki, hogy úgy készüljön, hogy le fogom fotózni, ha már harci díszben pompázik. Állítólag ma van az utolsó havas napunk(02.22), így megint derítésként használtam a havas tájat - bár a terveim szerint egyórás csúszással sikerült, amikor már fényből alig-alig volt. Szilvának nem is kellett volna bejelentenem a fotózást, mert bármikor, bárhol képes olyan csábos pillantást vetni, melyet itt láthattok. Kíváncsian várom a kamerás felvételeket, mert tv-ben szerepelni - reflektorok fényében, pár fokkal melegebb helyen, ahol még az is izzad, akinek életében nem gyöngyözött a homloka - nem egy szokványos elfoglaltság. Sminkelni is úgy szoktam a tv felvételekre, hogy megnézem a világítást. Reflektor lesz-e, indirekt fényeket használnak, honnan kap derítést az arc - ha egyáltalán kap - és stb?

Magony Szilvit - majdnem - azóta ismerem, amióta elkezdtem a sminkes életemet. Azóta tizenév eltelt, de ő ugyanúgy néz ki, mint amire az első találkozáskor emlékszem. Többször összefonódott már az életünk, legyen az katalógus-fotózás, szépségkirálynő választás, rendezvény, divatbemutató, vagy akár a weboldala készítése kapcsán, http://www.magonyszilvi.hu

A legmaradandóbb élmény mégis csak az a törökországi fotózás volt, amit nem felejtek el, amíg élek. Csak azért vállaltam el, mert Pitrollfy Zoli volt a fotós, és én még vele addig nem dolgoztam, de nagyon szerettem volna - ugyanis ő volt az egyik legfelkapottabb divatfotós abban az időben - akkor írtunk 2003-at (?). Zoli egyébként akár helybélinek is beállhatott volna, mert a fekete hajával, bronzos-barna bőrével és a világító zöld szemével, pont ugyanúgy nézett ki, mint a török származású szupersztár Tarkan - legalábbis Törökországban az volt (lsd bal alsó). Az egyik legviccesebb pillanatot sikerült is megörökíteni, amikor a két fegyveres őr simán átadta a géppisztolyt Szilvának és Évinek. Még szerencse, hogy a lányok nem beépített terroristák. De ha ezt a fotót elküldeném a parancsnokuknak ....

"7 nap fotózás, amiből pár napot fotózunk, a többit elnyaraljuk" - mondta a külföldi megrendelő, akit azóta is emlegetünk az anyukájával együtt. Nem, hogy kicsit nem nyaraltunk, de egyáltalán semmit sem. Igaz, egy ötcsillagos szállodában tengettük hétnapos ottlétünket a Magic Life szállodalánc jóvoltából. Vakhajnalban keltünk, ugyanis Bécsből repültünk Antalyába. Délutáni érkezésünk után kaptunk egy-egy szendvicset, amit egy szuszra letoltunk a torkunkon. Az enyémben volt egyetlen egy salátalevelecske is. Bevillant az agyamon, hogy vajon megmosták-e? Ez másnap reggel újra és újra bevillant, amikor kétperces fájások közepette megszültem egy-egy hányást vagy hasmenést, de volt úgy, hogy egyszerre a kettőt. Olyan gyomorfertőzést kaptam, hogy vittek a legközelebbi kórházba 24 órás infúzióra. Amikor beszúrták a karomba az infúzió tűjét és otthagytak az ágyon, elkezdtem vizualizálni, hogy mi lesz, ha rámjön a "szülés"? Jött is, így sok időm nem volt a képalkotásra. Azzal a kezemmel, amibe beleállt a tű, megfogtam a görgős állványt, amin lógott az infúzió, és tolni kezdtem a wc felé. A másik kezemmel végeztem – egy kézzel, paródiába illően – a wc-n végzendő rutin feladatokat, úgy, mint a bugyi letolása, papír letépése és használata és minden, de inkább innentől az olvasó a képzeletére bízom. Hát nem röhögtem! Mr. Bean kedves történetei jutottak eszembe és gondoltam, mekkora poén lenne egy sarokba elhelyezett kamera! A szerencsém, hogy kötöttem biztosítást, ugyanis ez a röpke kórházi ellátás 150.000 Forintba került…volna. Megmondtam az orvosnak, hogy az 5 flaska infúzió után, hajnal 4-re vigyenek vissza a szállodába, mert nekem muszáj kisminkelnem a három lányt. De még éjjel felszökött a lázam 39 fokra, a kontaktlencsém pedig beleszáradt a szemembe. Kínok közepette, hol beájultam a fájdalomtól, hol felkeltem rá. Kikelni sem tudtam az ágyból, nem hogy sminkelni. De valamilyen erő megszállt, mert miután hajnalban visszavitt a betegszállító, a három modell lányt úgy sminkeltem ki, hogy ültem (roskadtam) a fotel karfáján, és minden idegszálammal koncentráltam a feladatra. Sikerült.

Napról-napra egyre jobban lettem, de azért rettegtem a gondolattól, hogy mi lesz, ha terepre megyünk (mármint tengerpartra és egyéb gyönyörű helyszínre), és rám jönne a szapora, akkor mi lesz? Gondoltam, kiszemelek egy hercig sziklát, vagy egyszerűen berobbanok a türkiz színű tengerbe, ami tőlem kap egy barnás irrizáló árnyalatot. Szerintem a betegség, ha muszáj elmúlik. Olyan lehet, mint az a színész, aki felmegy a színpadra, és onnantól kezdve nem beteg, nem köhög, nem lázas, nincsenek szükségletei. Nem fáj, nem vérzik, elmúlt – tanultuk agykontrollon! Szóval elmúlt. Nem lenne Törökország, ha nem lettek volna kisebb-nagyobb problémáink. Mint például, feltörték a mikrobuszt, amivel szállítottak minket. Persze benne volt a lányok értékei. Olyan helyen állt meg a török „bennevanasimliben” sofőr, hogy „véletlenül” nem látott semmit, miközben 30 méterre a tengerparton fotóztunk. Na persze azt látta a sasszemű-vakegér, ahogy a lányok a fürdőruhákat váltogatták! Arra volt esze a nyomorultnak! Meg hogy leadja a tippet, hogy melyik az a mikrobusz, amit ki kell rámolni. Sajnos nem tudtunk mit tenni, pedig a turistarendőrségre is elmentünk. Szerencsémre az én értékeim nálam voltak, mert én ebből a szempontból aggódó típus vagyok, de én inkább azt mondom, hogy előre felkészülök mindenre. Biztos, ami tuti!

Nap végén azért voltak szabad óráink, ekkor kicicomáztuk magunkat és bevonultunk a "city"-be. Szerintem elköltöttük, az összes akkor keresett pénzünket "márkás" "eredeti" táskákra és társaira. De hogy mennyire szeretik a magyar lányokat a törökök, azt az első kép igazolja. A második fotón látszik, hogy az eredeti kétágyas szobából csináltunk háromágyasat. Átcipeltük az egyikszobából a másikba, mert nem akart egyink sem egyedül aludni. Az ajándékot nem a sóher megrendelőtől kaptuk ám, hanem a szobához járt, illetve a "csomaghoz".  A harmadikon bemerészkedtem a három bombázó fürdőruhás modellány mellé, és úgy pipiskedek, mintha én lennék a sztár. Halkan megjegyzem, 10-15 cm-rel vagyok törpébb a sudár modellektől, de 10 évvel idősebb! Csak a rend kedvéért a díszes társaság, balról jobbra. (Horacsek Ági, Rózsa Évi, Szabó Erika, Magony Szilvi).

Slusszpoénként, csak annyit, hogy soha nem láttam az ott készült katalógusfotókat. Már a fürdőruha márkájára sem emlékszem, de hogy ezt a pár napot nem fogom elfelejteni soha, az biztos! 

Kulcsszavak: magony szilvi | katalógus fotózás | sminktanfolyam | törökország | Heti Hetes |